Nehéz egy ötévesről írni. Egy apró test, kicsi, de forró és erős kezekkel, aki a földből még szinte ki sem látszik, de olyan erősen tud megölelni, hogy szinte eggyé válunk vele. Még alig érkezett meg a világra, még alig ismer belőle valamit, de máris annyi mindent tud.
Próbálom megragadni, szavakba önteni, hogy ki is voltál te valójában, hogy legalább a szavakban megőrizzelek, hogy ne tűnjél el nyomtalanul a világból, de nem öltenek testet a szavak. Hosszú fájdalmas vajúdás ez, mintha újra ki kellene hordanom és meg kellene szülnöm téged…
Szóval nehéz szavakba önteni téged…
Mi az, amit biztosan tudok? Azt, hogy melletted minden kézzelfogható volt. Például a pszichológia. Évekig, sőt évtizedekig tanultam különböző pszichológiai elméleteket, irányzatokat. Hasznos, jól alkalmazható elméleti konstruktumoknak tűntek. Melletted megtanultam, hogy a pszichológia maga a mindennapi, kézzelfogható valóság. Az ödipális korszak például, amikor a kislány szerelmes lesz a papájába. Eleinte imádtad, ha megpusziltuk, vagy megcsókoltuk egymást Gergővel. Megfogtad a fülünket, összetoltad a fejünket, mint a mágneses csókolózó babákét, és nagyokat kacagtál közben. Később ez finoman, láthatatlanul megváltozott. Ha puszit adtunk egymásnak, te is odadugtad a fejed, ha pedig kézen fogva sétáltunk, finoman befurakodtál középre, hogy a te kezedet fogjuk inkább… Ugyanilyen kézzelfoghatóvá vált melletted az elég jó anya fogalma is Winnicottól. Az elég jó anya, aki elég jó, de néha hibázik is, hogy ezeket a helyzeteket is megtanulja kezelni a gyerek. Ezt te így fogalmaztad meg: „Mama, neked csak jó hibáid vannak.”
Tudtad azt is, hogy az életet élni, csinálni kell. Ha szerettél valakit megölelted, ha meg akartál csinálni valamit, megcsináltad. Csak úgy. Egyszerűnek tűnik, pedig nem az… Még a gyerekeknek sem. Ők is tudnak félni, szorongani.
Meg hát bölcs is voltál. Amikor Kiskató szakított, és elmentünk meglátogatni, és láttad hogy szomorú, odaszaladtál hozzá, átölelted és azt mondtad: „Nem baj Kiskató, jön a tavasz!” Lehetett volna mondani ennél jobbat, ennél többet? Nem hiszem. Ami fáj az fáj, nincs mit tenni. Kibírjuk. Aztán valahogy folytatódik az élet, mint ahogyan az évszakok egymás után következnek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése